A kút és az inga (1961)

Pit and the Pendulum
Kategória:
Dráma Horror Misztikus
Tartalom:

Spanyolország, 1492 - Az inkvizíció a vallás nevében gyilkolja az embereket, megfélemlítve mindenkit, aki mást merészel hirdetni, mint ők. Mégis akad valaki, aki nem nyugszik bele a helyzetbe. Maria meghasonlik az egyház módszerei miatt és felemeli szavát a kínzások ellen. Kivételes szépsége még a hírhedt főinkvizítort, Torquemada atyát is megkísérti, aki ezen megrettenve boszorkánysággal vádolja a lányt és börtönbe vetteti. Maria ott ismeri meg Esmeraldát, akit boszorkánynak nyilvánítanak. A két nő együtt próbálja felvenni a harcot a félelmetes pappal...Edgar Allan Poe méltán klasszikus történetének laza újra gondolása a bemutatásakor megosztotta a kritikusokat. Voltak akik a sárga földig lehúzták, de a dicsérő hangok sem maradtak el. A közönség egész jól fogadta, bár kiemelkedő sikert azért nem aratott. Igazából nehéz állást foglalni,hogy milyen a mozi minősége, mert más-mást lát benne az egyes néző. Így mindenki maga lesz kénytelen dönteni az ügyben, persze csak akkor, ha megtekinti a filmet, aminek legnagyobb reklámját a főszereplő Lance Henriksen jelentette annak idején, bár Stuart Gordon rendező (Dagon, Re-animátor) neve szintén nem ismeretlen a sötét oldal kedvelői előtt.

Játékidő
1 óra 20 perc
Rendező:
Roger Corman

Linkek a(z) A kút és az inga online filmhez

Ajánlott online filmek