Szérum - 1. évad (2015)

Stone in the River
Kategória:
Thriller
Tartalom:

1986-ban, egy Csernobilhoz közeli folyón, a végzetes atomrobbanás idején egy turistahajónak - 116 utassal a fedélzetén - nyoma vész. A hajón egy gyógyszergyár titkos emberkísérleteket folytatott, amely során kifejlesztettek egy rejtélyes és különleges vakcinát. Egy gyógyszergyár egy láncvírus elterjesztésével próbál menekülni a csődtől, tulajdonosa pedig - miden áron - hatalmas vagyont akar szerezni. A PharmaGlobe Gyógyszergyár emberkísérletének helyet adó hajó roncsa, rajta a bizonyítékokkal éppen egy kórház alatt van elrejtve, ahova Angéla, Lauren és Pierre, a három főhős kerül. Mindhármójuk múltja hatással van arra a néhány napra, amelyet közösen az épület falai között töltenek. A felszámolás szélére sodródott kórháznak egyetlen lehetősége nyílik a túlélésre, a mentőövet dobó gyógyszergyár óriás, a PharmaGlobe, amely látszólag hajlandó is segíteni az intézménynek. A kórházban rejtélyes gyilkosság történik, kormányzati szintig elérő összeesküvésekre derül fény, miközben Angéláék egyre inkább részesei lesznek az eseményeknek, és sorra csukódnak be előttük a menekülést jelentő ajtók, összezárva őket a kórház múltjának néhány régen feledésre ítélt, sötét titkával.

Játékidő
Rendező:
N/A
Szereplők:
Zoltán Bánóczi

Évad:

1. évad

Linkek a(z) Szérum - 1. évad online sorozathoz

Ajánlott online filmek