Cseresznyevirágzás (2008)

Cherry Blossoms
Kategória:
Dráma Romantikus
Tartalom:

Hanami - japán nyelven azt jelenti: cseresznyevirágzás. Trudi és Rudi a hatvanas éveikben járó házaspár. Egyedül az asszony tudja, hogy férje gyógyíthatatlan beteg, és rajta múlik az is, hogy elmondja-e ezt neki vagy nem. Az orvos azt tanácsolja a feleségnek, hogy utazzanak el valahová, együtt, vagy talán tegyék meg együtt még azt az életben, amire oly nagyon vágytak. Trudi nem árulja el férjének a bajt, és követi orvosa tanácsát. Rudi soha nem volt nagy kalandor, se álmodozó, de Trudi ráveszi, hogy először utazzanak el Berlinbe, látogassák meg gyermekeiket és unokáikat. Majd folytassák útjukat, s meg se álljanak a tengerig, s utána irány Japán. Berlinben rövid idő alatt rádöbbennek, hogy gyerekeik nagyon elfoglaltak, nincs semmire se idejük, főleg nem a szülőkre. Trudi minden álma volt, hogy egyszer életében láthassa még a "cseresznyevirágzást" Japánban, de váratlanul távozik az élők sorából. Rudi lánya barátnőjétől megtudja, hogy felesége soha nem azt az életet élte mellette, amelyet szeretett volna. Egyedül a butotánc és a japán lélek az, ami éltette. Az egyik pillanatról a másikra magára maradó férfi elhatározza, hogy Tokióba utazik, a "Cseresznyevirágzás Fesztiválra". Rudi időn és téren túl felfedezi azt a spirituális világot, amit felesége egész életén át keresett...

Játékidő
2 óra 07 perc
Rendező:
Doris Dörrie

Linkek a(z) Cseresznyevirágzás online filmhez

Ajánlott online filmek